15.rész

Hát akkor íme a mai második rész, remélem ez is tetszeni fog!^^

Egy istálló előtt álltam. Liz egy gyönyörű sötétbarna lovat vezetett ki, és adta át a kantárszárát. Elkerekedett szemekkel vettem át tőle és kapkodtam a tekintetem a többiek közt. Mindenki mosolygott.

- Meglepetés! - mondta vigyorogva Will, mire egyenként megöleltem mindhármójukat, sőt Damiant egy csókkal is jutalmaztam. Megsimítottam a ló nyakát, majd Damianra néztem.

- A tied? - kérdeztem, mire megrázta a fejét.

- Nem, ő a nővéremé, Suhancnak hívják. Az én lovam még benn van az istállóban. - bökött a fejével az épület felé, én pedig Suhancra pillantottam.

- Szabad? - néztem eztán kérdőn a barátomra, mire bólintott, én pedig felültem a lóra. Már fel volt nyergelve. Magabiztosan ültem a nyeregben és pillantottam le a többiekre. Will és Liz épp akkor vezették ki a másik három lovat, melyek közül az egyiknek a kantárszárát Damiannak nyújtották. Ébenfekete ló volt, csodálatosan szép. Sörénye egy halvány árnyalatnyival világosabb volt a szőrénél és volt benne valami ismerős vadság. Damian megpaskolta a ló nyakát, mire az boldogan felnyerített.

- Ő itt az én lovam. - mosolyodott el. - A neve…

- Árnyék! - kiáltottam el magam és leugrottam suhanc hátáról. (nem hiszem, hogy ez jót tett a térdemnek, de ez van.)

- Igen. - kerekedett el a barátom szeme - A szüleimtől kaptam évekkel ezelőtt. De honnan tudtad a nevét? - nézett rám, miközben felült a lova hátára, úgy tűnt az állat nagyon kedveli és gondolom ez kölcsönös. Lesütöttem a szemem és visszalépdeltem Suhanchoz.

- Ráhibáztam. - mosolyodtam el erőtlenül és egy futó pillantást vetettem Lizékre. Ők értették.

Visszaültem Suhancra és együtt kilovagoltunk. Körbeügettük a tavat és egy kisebb patak mentén lévő tisztáson megálltunk piknikezni. Elővettük a terítőt és a kaját a nyeregtáskából és hozzáláttunk az uzsonnához. Miután végeztünk még jó sokáig ücsörögtünk a füvön, aztán Willék ellovagoltak kettesben. Mi meg ott maradtunk a folyóparton. Végig Árnyékot néztem, valamiért képtelen voltam róla levenni a szemem, miközben a fejem Damian vállán pihent, ő pedig a hátamat simogatta, időnként egy-egy puszit nyomva a homlokomra. Egyszer csak fogtam magam és odamentem az éjfekete lóhoz. Damian kérdőn nézett utánam. Eloldoztam és a tisztás egy tágabb részére vezettem. Ekkor már a barátom is felállt és lassan közeledett felénk. Megsimogattam Árnyék fejét és mellé lépdeltem arra készülve, hogy felüljek rá.

- Várj, Kim! - kiáltott rám Dam. - Árnyék nagyon vad, nem szereti az idegeneket, ne légy meggondolatlan! - óvott, de én rá se hederítettem, hanem fölpattantam a hátára. A ló meg se rebbent. A nyakára hajolva megpaskoltam és mosolyogva Damianhoz ügettem.

- Látom csakis annyira vad, mint a gazdája. - néztem le a barátomra fölényesen, boldogan mosolyogva. Otthon éreztem magam Árnyék hátán.

- Hát én ezt nem értem. - túrt bele kócos fekete hajába Dam. - Még a nővéremnek sem engedte, hogy felüljön rá, pedig ő nagyon jól ért a lovakhoz, engem meg csak egy év után ismert el a gazdájaként és engedte, hogy irányítsam. Te meg idejössz, és seperc alatt megkedvelteted magad vele. Mit tudsz te, amit én nem?- kérdezte vigyorogva, mire én halványan elmosolyodtam és egy puszit nyomtam az arcára. Időközben természetesen már leszálltam a ló hátáról.

- Ha te azt tudnád… - válaszoltam rejtélyesen, majd ismét kikötöttem Árnyékot és leültem a patakpartra a vízbe lógatva a lábaimat. Hamarosan Damian is csatlakozott hozzám. Pár percig csendesen ültünk, a fejemet a mellkasára hajtottam, ő pedig a fejemet cirógatta.

- Miért nem mondtad, hogy van nővéred?- kérdeztem meg spontán.

- Ki mondta, hogy van? - kérdezett vissza komoran kitérve a válasz elől. Felnéztem rá és elkerekedett a szemem.

- Hát te! Te mondtad, hogy Suhanc az ő lova! - magyaráztam neki kuncogva, de ő csak elfordította a fejét. Mentem lehervadt nekem is a mosolyom. - Valami baj van? - vetettem rá egy aggódó pillantást.

- Hogy pontosabban fogalmazzak volt. Madisonnak hívták. Másfél éve meghalt egy autóbalesetben. - fordult felém és szemeiben megpillantottam azt a mérhetetlen szomorúságot, amit e körül érez, de arcán mindez nem látszott, sőt szája erőltetett mosolyra húzódott.

- Részvétem. - suttogtam és megsimítottam a barátom arcát. - Tudom milyen elveszíteni valakit, aki fontos a számodra. - belepuszilt a hajamba, én pedig lehajtottam a fejem. "Gratulálok, Kim! Nagyszerűen értesz ahhoz, hogy hogyan kell tönkrevágni egy tökéletes napot!"- És Suhanc? - kérdeztem rá félénken. - Hogy-hogy őt megtartottátok?

- Nem volt szívem hagyni, hogy a szüleim megváljanak tőle. Annak ellenére, hogy az én lovam Árnyék, a szüleim és Mad lovát is nagyon szeretem, és inkább kilovaglok én rajta, minthogy eladják.

- A nővéred biztosan örülne neki, ha tudná. - mosolyodtam el és megsimítottam a vállát.

- Ha tudná, akkor biztosan. - suttogta és bizonytalanul elmosolyodott.

- Van róla képed? - kérdeztem félve, mire elővette a mobiltelefonját és némi keresgélés után átadta nekem.

A képernyőről egy gyönyörű lány mosolygott rám. Nagyon hasonlított Damianra, de néhány évvel idősebbnek tűnt. Hosszú, egyenes fekete haja és mélykék szemei voltak. Arca keskeny volt, ajkai teltek. Tényleg szép volt.

- Csinos. - mondtam ki a véleményemet röviden és visszaadtam a telefont. Tekintetem a távolba révedt és elmosolyodtam.

- Gyönyörűszép a táj. - próbáltam terelni a témát, hogy feldobjam a hangulatot, amit tönkretettem. Damian átkarolta a derekamat és magához húzott.

- Igen nagyon szép. - értett egyet, aztán rám nézett. - Most én jövök. - vigyorodott el, én pedig tanácstalanul néztem reá. - Te már kérdeztél, most én kérdezek. - magyarázta mosolyogva, mire valamennyire fellélegeztem és én is elmosolyodtam.

- Rendben kérdezz. - adtam be a derekam és halványlila gőzöm sem volt róla mire akar kitérni.

- Amikor megláttad Árnyékot, nem csak ráhibáztál a nevére, igaz? - vonta fel a szemöldökét. Ah-ha, tehát erre ment ki a játék. - Honnan tudtad? - felsóhajtottam.

- Ennyire tudni akarod? - néztem rá, mire bólintott. - Hát akkor elmondom, végtére is nem olyan nagy titok. Amikor kicsi voltam a nagyszüleimnek is volt itt egy kisebb nyaralója. Gyakran lejártunk ide a bátyámmal és a szüleinkkel, sőt sokszor Liz és Will is lejött velünk. A nagyszüleimnek voltak lovai és szinte minden héten lovagoltunk. Olyan volt nekem, mint a motorozás, az életem szerves része volt. De mikor a szüleim meghaltak, a nagyszüleim valamiért eladták az itteni házukat lovakkal együtt. Szinte az össze ló más gazdához került. Nagyon sajnáltam az enyémet és szinte egyszerre vesztettem el őt a szüleimmel. Életem legrosszabb időszaka volt .- mindeddig valahova a távolba bámulva meséltem, de ekkor odafordultam Damianhoz. - Az én lovamat hívták Árnyéknak. - a barátom szemei elkerekedtek. - Ugyanolyan fekete ló volt akárcsak a tied. Amikor megpillantottam, mintha az enyémet láttam volna. Ilyen véletlen egybeesést! - mosolyodtam el kínosan - Vicces mi?

- Igen, nagyon vicces. - gondolkodott el Damian. - Mikor is adták el a nagyszüleid a lovakat?

-12 éves koromban. - válaszoltam felvont szemöldökkel. - Mert?

- Semmi, semmi. – válaszolt, mire megvontam a vállam és a barátom vállára hajtottam a fejem.

- Mi ez a búskomorság? - hallottam hirtelen egy nevető hangot a hátunk mögül. Mindketten hátranéztünk és Lizékkel találtuk szemben magunkat. - Szerintem ideje lenne visszamenni a nyaralóba, mert már nagyon megy lefelé a nap, és ha holnap még le akarunk jönni a partra, akkor nem ártana viszonylag korán felkelni. - mosolygott. Egyetértve tápászkodtunk fel és mentünk vissza a tisztásra. Damian eloldozta a lovakat és a kezembe nyomta Árnyék kantárját. Kérdőn néztem rá.

- Nyugodtan, ülj csak fel rá! - bíztatott, én meg eleget tettem a kérésének. Damian Suhanc hátára pattant és így lovagoltunk vissza a nyaralóba. Néha rá-rá pillantottam a barátomra, ő meg folyamatosan mosolygott. Mikor visszaértünk lecsutakoltuk és megitattuk, megetettük a lovakat, mi pedig bementünk a házba. Este filmeztünk, miközben popcornnal dobáltuk egymást és párnacsatáztunk. Szerintem egyikünk se fogott fel sokat a filmből, de nagyon jól szórakoztunk. Éjfél körül hulla fáradtan zuhantunk ágyba. Közel húzódtam Damianhoz, ő pedig átkarolt. Így aludtunk el.

Reggel arra ébredtem, hogy a szemembe süt a nap. A szemeimet dörgölve ültem fel az ágyban. Damian még mindig aludt. Már el bírtam képzelni, miért késik el majdnem minden reggel. Olyan aranyosan aludt. Óvatosan megsimítottam az arcát, nehogy felébresszem, de ő elkapta a csuklómat, és visszarántott maga mellé. Szemei immár nyitva voltak, habár álmosan csillogtak.

- Nem szeretem, ha néznek. - suttogta félálomban én meg elmosolyodtam.

- Nem néztelek, csak gondoltam jelzem, hogy tíz óra van.

- Tíz óra? - kerekedett el a szeme. - Kiiim vasárnap van! Képes voltál felébreszteni ilyen korááán?- nyavalygott.

- Igen! - ültem térdre és csípőre tettem a kezem. – Na, gyerünk, kelj fel álomszuszék! - ragadtam meg a kezét és elkezdtem húzni. Elég sikertelenül.

- Csak még egy órácskát, anyuciii! – nyavalygott tovább, én meg akaratlanul is felnevettem.

Mikor végre sikerült felrángatnom fogtam magam és bevonultam a fürdőbe, hogy elkészülgessek. Kikotortam a bőröndömből, az erre a napra tartogatott nyári ruhámat és alá vettem a fürdőruhámat. A hajamat felkötöttem és felcsúsztattam a napszemcsimet is a buksimra. Amikor visszamentem a szobába, sértetten vettem tudomásul, hogy a barátom visszafeküdt. "No megállj csak!" Odamentem hozzá és felrángattam, aztán ruhástul belöktem a zuhany alá, majd rányitottam a hideg vizet. Menten felébredt. (Mondjuk, megjegyzem annyi ruha nem is volt rajta, csak egy boxer, mit nem mondjak oltári jól nézett ki. Az össze kis kockája látszott, pedig nem is volt olyan kigyúrt. Este szó szerint elolvadtam a látványától)

- Kim! - kiáltott rám, de legalább magánál volt. - Megőrültél? - nézett rám nevetve, avval megragadta a derekamat és maga mellé húzott a zuhanyzóba. Felsikoltottam és elkezdtem kapkodni, hogy elzárjam a vizet. Végül, annak ellenére, hogy Damian ezt megpróbálta megakadályozni, sikerült és mindketten csurom vizesen léptünk ki a zuhany alól.

- Te kis gonosz. - löktem meg a vállát nevetve és a lendülettől (mivel a lábam is vizes volt) ráestem Damianra. Belekapaszkodtam a vállába, ő pedig elkapta a derekamat.

- Csak óvatosan. - nevetett fel ő is, mire én sértődöttséget szimulálva hátrább léptem tőle.

- Most nézz rám! Csurom vizes lett a gyönyörű ruhám. - mondtam nyálas panaszkodó hangon, mire Dam elkiáltotta magát.

- Kiiim! Hova lettél? - nézett körbe - És mit keres itt Yvonn? - mindketten felnevettünk, aztán kihessegettem őt a fürdőből és átvettem a vizes ruháimat. (Szerencsére mindenből kettőt hoztam, ehhez hasonló alkalmakra felkészülve). Mire visszatértem a szobába, már Damian is felöltözött, úgyhogy lementünk a földszintre. Liz és Will az étkezőasztalnál nevetgéltek.

- Naa itt vannak a későn kelők! - csapta össze a kezét Will, mikor meglátott bennünket.

Leültünk reggelizni és megterveztük az aznapi programot. Mikor végeztünk összeszedtük a cuccainkat, úgy döntöttünk már nem megyünk vissza a nyaralóba. Kimentem az istállóba és elbúcsúztam Árnyéktól és Suhanctól.

Bepakoltunk mindent az autóba és kimentünk a partra. Már egy óra volt, mikor kiértünk és tényleg nagyon meleg volt. Kész fürdőzőidő. Lecuccoltunk a víz mellé, aztán levetkőztünk fürdőrucira és irány a tó! A part homokos volt, így tényleg fokozatosan lehetett hozzászokni a víz hőmérsékletéhez, én mégis csak bokáig merészkedtem be. Ivóvíznek alkalmas volt a hőmérséklete. Úgyhogy én fogtam magam és leültem a partra napozni, úgy, hogy a lábam belelógott a vízbe. A többiek beljebb fröcskölgették egymást, én meg egy ideig fotózgattam őket. Aztán leraktam a gépem, lehunytam a szemem és szerintem el is bóbiskoltam. Egyszer csak felkapott valaki, pontosabban valakik (Will és Damian, ki más) és beledobtak a vízbe. Felsikoltottam, mert hirtelen nagyon hidegnek találtam a vizet. Úgyhogy én sem úsztam meg. Liz meg a partról fotózgatott bennünket. Hát érdekes képek születtek.

Este hét felé indultunk el haza és már bőven sötétedett, mikor beértünk a városba. Willt és Lizt hazavittük, Damian utoljára felénk vette az utat. Mindketten kiszálltunk az autóból. Kivette a bőröndömet a csomagtartóból és odaadta. A kapuban még búcsúzásként megcsókolt, aztán felnézett.

- Van valaki nálatok? - kérdezte csodálkozva.

- Mert?

- Fel van kapcsolva a villany. - magyarázta. A ház felé fordultam és tényleg. Az ablakokon fény szűrődött ki. Se szó se beszéd berohantam a házba. Damian követett, főleg, mert a bőröndömet ott hagytam. Szinte berontottam az ajtón és Adammel találtam szemben magam. Karba tett kézzel állt, tekintete várakozó és számonkérő volt. De ott állt előttem, akaratlanul is elmosolyodtam és legszívesebben a nyakába vetettem volna magamat.

- Kim! - kiáltotta el magát dühösen. - Hol a frászkarikában voltál? - hangja legalább annyira számonkérő volt, mint a tekintete. Én is dühös lettem, mentem lefagyott a mosolyom. Szó nélkül odaléptem hozzá és lekevertem neki egy hatalmas pofont. Értetlenül bámult rám…