10.rész

Nagyon köszönöm a komikat <3 És remélem a tartalma ellenére tetszeni fog ez a rész is :D ^^

-         - Beszélnem kell veled… - mondta komoran, rám se nézve. A szívem hevesebben kezdett verni és hirtelen légszomj lett rajtam úrrá.

-         - Miről? – kérdeztem elhűlve. Valahogy volt egy olyan érzésem, hogy komolya dologról van szó.

-         - A balesetedről. – válaszolta rám sem nézve.

-         - Ne beszéljünk már többet erről! Elegem van belőle. Az a baleset az életemet tette tönkre. – csattantam fel.

-         - De akkor is beszélnünk KELL róla! – mondta nyomatékosan és két kezével megragadta a vállamat.

-         - Nem kell, csak te akarsz! – ráztam le magamról a kezeit és elfordulva elindultam visszafelé a házba.

-         - Kim! – kiáltott utánam, mire elkerekedett szemekkel néztem rá. – Kim, kérlek. – lágyult el a hangja.

-         - Azt mondtad, hogy Kim? – kérdeztem, miközben visszamentem hozzá.

-         - Igen, tudom a neved, csak húztam az agyad – sóhajtotta – De most nem ez a fontos. Kérlek, beszélnem kell erről veled. – nézett rám kérlelően.

-         - Rendben. – adtam be a derekam. – Nem tudom, miért érdekel ez téged annyira, de ha ennyire szeretnéd, beszéljünk róla. Avval a feltétellel, hogy ezek után elfelejted az egész témát. Teljes mértékben elegem van belőle. Értve? – vontam fel a szemöldökömet.

-         - Rendben. – válaszolt beleegyezően.

-         - Na és mit akarsz hallani? – néztem rá kérdően.

-         - Azt mondtad, hogy egy gyalogos miatt szenvedtél balesetet, igaz? – kérdezte az égre futtatva a tekintetét.

-        - Igen. Ez érdekelt annyira? – fontam karba a kezem és várakozón néztem rá.

-         - Sajnálom. – sütötte le a szemét.

-         - Mit? – kerekedett el a szemem.

-         - Az a gyalogos… én voltam. – fordította el a fejét.

Menten megfordult velem a világ. Meg kellett kapaszkodnom a kerítésben, mert a lábaim mintha hirtelen nem tudták volna megtartani a súlyomat. Szédültem, a pulzusom az egekben volt. Képtelen voltam felfogni a hallottakat. Belezúgtam a srácba, aki tönkretette az életemet. 

-         - Ugye ezt nem mondod komolyan? – kérdeztem hidegen és akkor ott teljesen elfeledkeztem róla, hogy abba a fiúba vagyok szerelmes, aki ott áll előttem.

-         - Nézd Kim, én nagyon sajnálom… Teljesen magam alatt voltam…

-         - Sajnálom? Sajnálom??? Csak ennyit tudsz mondani, azok után, amit a suliban mondtam? – fakadtam ki hisztérikusan. – Amiatt a gyalogos miatt történt az egész baleset! A baleset miatt Adam eltiltott az álmomtól!  Az, hogy teljesen magad alatt voltál nem mentség!

-         - Tudom. – sóhajtotta. – De kérlek…

-         - Mit akarsz még! – kiabáltam rá. – Végül is te… TE tetted tönkre az életem. Istenem, én meg beléd szerettem. – a mondtat végét már suttogtam és csak reméltem, hogy nem hallotta meg.

-         - Kim! Kérlek… - kezdett bele ismét kérlelőn nézve rám, de lecsitítottam.

-         - Ne… Hagyj békén. – mondtam komoran. – Menj el... Nem akarlak látni.

-         - Kim…

-         - Menj! Kérlek… - néztem rá kérlelően, mire vette a lapot.

-         - Rendben. Akkor holnap…

-         - Ne! Nem akarlak látni. – ráztam a fejemet.

Bementem a házba és bevágtam magam mögött az ajtót. Nekidőltem és a küszöbig csúsztam. Előtörtek belőlem a könnyek. Ez nem lehet igaz! Belezúgtam a srácba, aki tönkretette az életemet! Ez teljesen rám vall. Hirtelen nem is Adamet hibáztattam, azért, hogy eltiltott a motorozástól, hanem Damiant, aki miatt tiltott el. Zokogva vertem az öklömet a padlóba. Hirtelen megmozdult mögöttem az ajtó.

-         - Nem megmondtam, hogy menj el! – kiáltottam zokogva.

-         - Kim! Mi van? Engedj be! – hallottam meg Adam hangját. Felálltam és kinyitottam az ajtót.

-         - Szia. – köszöntem szipogva és hirtelen felindulásból a nyakába vetettem magam.

-         - Mi történt? – ölelt át.

-         - Annyira sajnálok mindent, amit a fejedhez vágtam. Igazad volt Damiannal kapcsolatban. Nem szabadott volna ilyen rövid idő után ennyire közel kerülnöm hozzá. Egy idióta vagyok.

-         - Nem vagy idióta. Én is sajnálom, hogy az elmúlt időszakban annyira másképp viselkedtem veled. De tényleg aggódom érted.

-         - Nem kell aggódnod, tudok magamra vigyázni. – töröltem le a könnyeimet és közben elhúzódtam tőle. – Felmegyek a szobámba. – közöltem, mire bólintott.

Felmentem és becsuktam magam mögött az ajtót. Leheveredtem az ágyamra és újból a könnyeimbe temetkeztem. Már mindenről megfeledkeztem, a térdem se fájt és az Adammel való veszekedésem sem érdekelt. Egyedül az este történtek. Damian volt az a gyalogos, aki miatt elveszítettem az irányítást a motorom felett. Még mindig képtelen voltam felfogni. Könnyekkel a szememben nyúltam a telefonom után és felhívtam Lizt.

-         - Szia! – szólt bele.

-         - Liz! Ki kell találnod nekem holnapra valami alibit! – kértem sírva.

-         - Kim! Mi történt? Miért sírsz?

-         - Semmi. Csak egyszerűen kell nekem valami alibi holnapra, ugyanis tuti, hogy nem megyek suliba, Tateuil meg száz, hogy kiakad.

-         - Persze, persze. Majd azt mondom lebetegedtél. – hadarta – utána úgyis hétvége lesz, tehát nem feltűnő. De mondd már, mi történt?

-         - Összevesztem Damiannal. – sírtam. – Teljesen és véglegesen. Beleestem abba, aki tönkretette az életemet.

-         - Mi? Nem értelek Kim! Magyarázd már el!

-         - Ő volt az, a gyalogos, akit a balesetkor megelőztem. Mindent összevetve ő okozta a balesetet! Ő tette tönkre az életemet!

-         - Már értem. Nyugodj meg, Kim! Minden rendben lesz. Aludj egyet, aztán holnap majd mindent átgondolsz. Hideg fejjel. Jó?

-         - Jó. – bólintottam. – Köszi, Liz. Te vagy a legjobb.

-         - Tudom. – mondta és mosolygott. Hallottam. – Szia.

-         - Szia, és még egyszer köszi. – mondtam, avval kinyomtam a telefont. És végigheveredtem az ágyamon, majd lassan álomba sírtam magam.