21.rész

Nah úgy tűnik, hogy mostmár viszonylag gyorsan fognk egymás után következni a részek^^ Íme itt az új! Jó szórakozást! Komiban várom a véleményeteket^^ Lécci írjatok <3

Damian ezek után mindent elmagyarázott a nővére balesetét illetően. Azt is, hogy a fejsérülése következtében ugyan fel tudja fogni, hogy mi történik körülötte, de lereagálni azonban már nem. Beszélni is képtelen és általában csak ül egyedül és néz ki a fejéből. Erre értette azt, hogy a nővére meghalt. Az a nővére, akit ő ismert, és aki ismerte őt. Meg tudtam érteni a barátomat. Madison időközben bevonult a vendégszobába, amire Damian egy bólintással adta áldását. Olyan volt, minta ő lenne a báty, aki árgus szemekkel figyeli a húgának minden lépését, nehogy baja essen. Pedig éppen hogy ő volt a kistestvér. Vigasztalóan simítottam meg a vállát, ő pedig halványan elmosolyodott.

-         - De én már hozzászoktam. Ugyanannyira szeretem most is, mint a baleset előtt és örülök, hogy életben van. Csak azt kellett megszokni, hogy sok minden megváltozott körülöttünk.

-         - Szívesen megismerném Madison régi énjét is. – vélekedtem halkan, mire a barátom rám nézett.

-         - Akkor gyere velem. – mondta és a kezemet megfogva elindult.

Egyenesen a szobájába mentünk. Úriemberhez méltóan az ajtóban előreengedett. Ő is belépett és becsukta maga mögött az ajtót. Nem először jártam már a lakásában, de a szobája ismét lenyűgözött. Teljes mértékben azt a véleményt osztottam, hogy az a helyiség a legnagyobb az egész lakásban. Egyáltalán nem volt kupis, hanem rendezett volt. Túl rendezett egy sráchoz képest. Habár biztos megtanult rendet tartani maga körül, tekintve, hogy egyedül él. A barátom letelepedett a számítógépe mellé és bekapcsolta, majd intett, hogy maradjak és kiment egy másik székért. Letette az asztal mellé és leültem. Damian a tekintetét a képernyőre függesztette. Kattintgatások sora után megnyitott egy „Madison” nevű mappát. Tele volt fényképekkel és videókkal. Kérdőn néztem a barátomra, aki szó nélkül is tudta, hogy minek szól ez a tekintet.

-         - Ide mentettem a legkedvesebb emlékeimet a nővéremről, a balesetet megelőző évekről. Itt van az össze videó, amit készítettünk és egy csomó fénykép, ami rólunk készült. Ha néha elfog a hiánya, akkor ezeket szoktam bújni. Ezekben látom a nővérem régi énjét. – magyarázta.

Elkezdte megnyitogatni a fájlokat. 

Először egy videót nyitott meg. A képernyőn két kisgyerek jelent meg. Egy kisfiú és egy kislány. Damian olyan 4 éves lehetett, Madison pedig 10. Fára másztak. A lány fenn ült a fán, a kisfiú pedig fel akart mászni, de mind ahányszor megpróbálta lecsúszott. Egy idő után elkezdte dühösen rugdosni a fát. Nevethetnékem támadt és nevettem is. Damian meglökte a vállamat és zavarában elvigyorodott. Tekintetemet újra a videóra függesztettem. A fiú immáron egyre sikeresebben jutott felfelé a fán, a testvére csak nevetett. A fiatalabbik Black már majdnem felért a nővéréhez az ágra, amikor megcsúszott a lába és leesett. A kezemet az számhoz kaptam. Damian felnevetett mellettem és átkarolta a vállamat. Érdekes. Az zavarta, hogy rajta nevettem, miközben dühösen rugdosta fát, ő meg rajtam nevet, amikor ijedtemben a szám elé kapom a kezem. A fiú felsírt. A lány még egy darabig nevetett, aztán a mosolya lefagyott és lemászott az öccséhez. Magához szorította és elkezdte vigasztalni. Elmosolyodtam és ránéztem Damianra. A fiú még mindig rajtam nevetett.

-         - Ennyire zavar, hogy aggódom érted? – kérdeztem sértődöttséget szimulálva.

-         - Az legalább tíz éve történt, nehogy már ezen akadj ki. – nevetett tovább, majd széttárta a karjait. – És különben is, mint látod, itt vagyok. Akkor nem történt semmi, eltört a karom és kész. De úgy emlékszem, hogy Madison miatt nézzük most ezeket a videókat. – mosolygott rám én meg bólintottam.

Elindította a következő videót. Szintén ők ketten voltak rajta, habár pár évvel később készülhetett. A tóparton voltak és a vízben fröcskölték egymást. Mind a ketten nevettek. Aztán Madison elkezdte csesztetni az öccsét, testvériesen természetesen. Szimpatikusnak tűnt. Olyan volt, mint Adam, csak lányban. Erre az érzésre felnevettem. Damian kérdőn nézett rám. Aztán a videó hamarosan véget ért. Jött a következő, aztán a következő és az az utáni. Rengeteget megmutatott nekem és egyre jobban kialakult bennem egy kép Damian nővéréről. Tényleg olyan, mint Adam. Megvédte és mindig is nagyon szerette az öccsét, ő pedig viszontszerette a nővérét. Meg tudtam érteni Damian érzéseit, amikor azt mondta elveszítette azt a nővérét. Eszembe jutott a jelenlegi Madison, aki már csak kinézetben hasonlít a korábbira. Nem ugratja az öccsét, nem védi meg, mert nem tudja. Damianra hárult a nagytesó szerepe.

A fiú vállára hajtottam a fejem. Egy puszit nyomott a homlokomra. Rásandítottam. Mosolygott. Én is elmosolyodtam. Most már azt is értem, hogy miért nézegeti ezeket a videókat, ha hiányzik neki egykori testvére. Őt ezek boldogsággal töltik el. Nem rágódik a múlton, csak örül annak, hogy a testvére él és hogy jól van, ha hiányolja nővérének régi énjét, akkor egyszerűen csak meg kell nyitni ezeket a fájlokat és visszakapja őt.

Ezek után fényképek következtek.

• ·        Damian nővére nyakában 
  

• ·        Mindketten a tengerben, egymást fröcskölve

• ·        Összeölelkezve

• ·        Madison ballagási ünnepségén, egymás mellett

• ·        Szintén ballagáson, a 12 éves Damian elbújik a nővére virágcsokra mögött

• ·        Karácsonykor, az egész család a fa mellett (ezen a képen elidőztem egy kicsit, mert még sosem láttam Damian szüleit. Komoly embereknek tűntek. Édesanyja olyan volt, mint ő. Göndör fekete haja volt és sötét szemei. Vonásai azonban Damianéval ellentétben komolyak és megfontoltak voltak. Édesapja azonban nem hasonlított rá. Szemei olyanok voltak, mint Madisoné, haja rövidre volt nyírva, minden egyes hajszál katonás rendben állt. Arca szögletes volt, tekintete komoly. Egy pillanatra még a higeg is kirázott. )

• ·        Damian a motorján ülve 13-14 évesen a nővére mellette mosolyogott.

Aztán volt egy kép, ami megdöbbentett. A tóparti nyaralójukban készült.  Damian 10 éves lehetett, a nővére pedig 16 körül. Mindketten egy-egy lovon ültek. Madison egy fehér, számomra ismeretlen lovon, Damian pedig egy barnán. Az utóbbit nyomban felismertem. Hisz ő volt Suhanc! De nekem azt mondta, hogy Suhanc a nővére lova! Mi van???

-         - Hát ez? – kérdeztem a lóra bökve. A fiú elmosolyodott.

-         - Ő Suhanc.

-         - Azt én is látom. De azt mondtad, hogy Suhanc a nővéred lova volt. Akkor miért te ülsz rajta és miért nem Madison? És kié ez a fehér ló?

-         - Madisoné. – vonta meg a vállát. Kérdőn néztem rá.

-         - Madisonnak két lova is volt? – Damian megrázta a fejét.

-         - Nem. Eredetileg Suhanc az én lovam volt. A fehér ló pedig a nővéremé. Twilightnak hívták. Madison nagyon szerette azt a lovat, de pár évvel az után, hogy ez a kép készült – bökött a monitorra – Twilight elpusztult. Én akkor 13 éves voltam. Suhanc Madisoné lett én pedig kaptam egy új lovat. – elfordította a tekintetét. -  Egy idős házaspár épp akkor adta el a lovait. A szüleim elvittek hozzájuk és én rögtön megszerettem egy éjfekete lovat. Árnyék volt a neve. – rám nézett, tekintete sokatmondó volt. Tudtam mit akar mondani. - A szüleim megvették nekem. A házaspár szomorúan vált meg tőle, de el kellett adniuk. Azt mondták, hogy a ló az unokájuké volt, egy velem egyidős kislányé, úgyhogy nagyon vigyázzak rá. Úgy is tettem, habár eleinte Árnyék nem túlságosan kedvelt engem.

-         - Akkor Árnyék tényleg az én lovam volt? – mosolyodtam el, Damian bólintott. – Azt hittem sosem fogom őt már többé látni. Milyen kicsi a világ… Komolyan! Ilyen nincs! Hogy pont te kaptad meg az én lovamat! – nevettem. Boldog voltam.

Visszahajtottam a fejemet Damian vállára és mosolyogtam. Ő a hátamat simogatta és a homlokomra nyomott egy puszit. Közben tovább nézegettük a képeket. Azonban egy idő után elfogytak és a barátom kikapcsolta a gépét. Aztán csak ültünk ott csendben.

-         - Jut eszembe! Minek is köszönhetem amúgy a látogatásodat? – nézett rám mosolyogva. – Csak nem a két szép szememért? – Az említésére eszembe jutott, hogy miért is jöttem. A döntésem. Teljesen kiment a fejemből. Végül is azért jöttem ide, hogy Damiant beavassam. Lefagyott a mosolyom.

-         - Nem, kivételesen nem a két szép szemedért jöttem. – egy apró mosolyt erőltettem az arcomra.  -  Damian én döntöttem…