8.rész

A telefonom ébresztőjére ébredtem, és ahogy bevillantak az előző napi képek álmodozóan elmosolyodtam. Tegnap Damian megcsókolt. Még mindig nem voltam képes felfogni. Mintha az egész csak egy álom lett volna. Az emlékeimbe elmerülve másztam ki az ágyból és lépkedtem a gardróbhoz. Hosszas gondolkozás után sikerült végre kiválasztanom a megfelelő ruhát. Egy bézs topot és egy fehér sortot vettem fel egy széles barna övvel. Hozzá pedig a barna szandálomat. A hajamat kiengedtem és feltettem a napszemcsimet.

Miután végeztem a készülődéssel, a vállamon a táskámmal lépkedtem le a lépcsőn. Arcomon mosollyal léptem be a konyhába, ahol már Adam ott ült az asztalnál és reggelizett. Komor arckifejezését látva lassan beugrottam az előző este idegesebben telt pillanatai is. Még semmit nem magyaráztam meg a bátyámnak, habár nem is akartam. Viszont ahhoz sem volt kedvem, hogy veszekedéssel kezdjük a napot, úgyhogy se szó, se beszéd fogtam magam és a hűtőhöz lépve eltettem egy üveg vizet és valami szendvicsszerűséget. Aztán a lehető leggyorsabban kimentem a házból. Adam utánam kiabált valamit, de nem hallottam és őszintén nem is voltam kíváncsi rá. Túlságosan jó volt a hangulatom, ahhoz, hogy egy veszekedés elrontsa. Azonban, ahogy közeledtem a sulihoz egyre inkább lelassítottam a lépteimet és a kedvem is romlott egy kicsit. Ugyanis lassanként kezdtem rádöbbenni, hogy az első óránk tesi lesz, amire annak ellenére is be kell mennem, hogy még legalább egy hónapig nem tornázhatok. Még a lassított tempóm ellenére is volt még 10 perc a csengetésig, mikor beértem, de egyenesen a tornaterem felé vettem az irányt. Felmentem az öltözőbe és ledobtam a táskám, majd a szememmel elkezdtem keresni Lizt. Hááát… Ő talált meg engem. Hirtelen átölelt, majd a nyakamat átkarolva kivitt a folyosóra. Aztán eleresztett és karba tett kézzel, komor arckifejezéssel bámult rám. Nem teljesen értettem, hogy miért.

-         - Miért nem hívtál fel tegnap, miután hazaértél? – csattant fel sértődötten, mire leesett a tantusz. 

-         - Bocsi, de annyi minden történt az este. – mosolyodtam el zavartam, mire teljesen fellelkesedett.

-         - Mondd már! Mi történt? – kezdett el ugrándozni, mint valami kisgyerek.

-         - Csss! – csitítottam és a vállát átkarolva a füléhez hajoltam, mintha valami hatalmas titkot osztanék meg vele. Csakhogy ez az is volt. Nem állt szándékomban Lizen kívül mással is megosztani ezt. – Tegnap, miután Damian hazavitt, váltottunk egy-két szót, aztán amikor már épp be akartam menni… - hagytam egy kis hatásszünetet, hogy húzzam az agyát, mire egyre jobban a nyakamba csimpaszkodott várva a mondat végét. – visszahúzott és megcsókolt! – mondtam ki végül az arcomon boldog vigyorral.

-         - Áááááá! – sikoltott fel boldogan Liz és átölelt. A folyosón természetesen minden szem ránk szegeződött. – És mi történt ezután?

-         - Semmi. – válaszoltam halkan és lehajtottam a fejem, hogy még véletlenül se hallja meg senki a folyosóról.  – Bocsánatot kért és lelépett. – suttogtam, mire Liz szeme elkerekedett. Aztán ismét a nyakamba ugrott.

-         - Még ennek ellenére is! Kiiim! EZ nagyon jó hír! – ujjongott mosolyogva és vele együtt örültem én is.

És akkor becsengettek. Mindenki kitódult az öltözőkből, aki eddig még nem jött ki. A fiúkat bámultam. A lányok és a fiú öltözője szemben van a folyosón és arra vártam, hogy Ő kijöjjön. De nem jött. Már kezdtem azt hinni, hogy nincs is suliban, de aztán megpillantottam. A suli egyenpólóját viselte és egy rövidnadrágot, de még így is oltárian helyes volt. Kezei szokás szerint zsebre voltak téve és lesajnálóan bámult ki a fejéből. Rámosolyogtam és reméltem, hogy az előző este számára is jelentett valamit, de ő csak egy hideg pillantással válaszolt és elfordította a fejét. Lesütöttem a szemem. Tehát neki az a csók egyáltalán nem jelentett semmit. Egyszerűen csak, biztos én voltam a közelben, mikor egy csókra vágyott. Mégsem lenne esélyem nála? Az arcomon egy könny pergett le, amit gyorsan letöröltem és követtem az osztálytársaimat a tornaterembe. Leültem egy padra és onnan bámultam az órát. A fiúk futottak, a lányok pedig gimnasztikáztak, aztán pedig mindenki kidobózott. Egész végig Damiant bámultam és az agyam pörgött. Vajon miért csókolt meg, ha még csak egy meleg pillantásra sem méltat??? Csak egy pillanatra kalandoztam el és arra lettem figyelmes, hogy valaki lehuppan mellém a padra. Odakaptam a fejem és Damiant pillantottam meg. Teljesen elhűltem.

-         - Hát te? – kérdeztem döbbentem.

-         - Az előbb ütöttek ki, nem figyeltél? – válaszolt nem túl kedveses, mire elfordítottam a fejem.

-         - Bocsi, ha épp nem téged figyeltelek végig. – vágtam vissza hűvösen és még magam is meglepődtem, hogy milyen egyszerűen. 

-         - Jól van, na! – emelte maga elé védekezőn a kezeit, mintha csak bántani akarnám. – És te? Miért nem tornázol? – sandított rám és kezdtem azt hinni, hogy csak azért üttette ki magát, hogy ezt megtudja. Felsóhajtottam.

-         - Volt egy balesetem és fel vagyok mentve, mint látod. – intéztem el röviden, de látszott a fiún, hogy ennyivel nem éri be. Azonban nem sok kedvem volt többet mondani.

-         - Milyen baleset? – kérdezett tovább és tényleg nem akarta feladni.

-         - Motoros balesetem.

-         - Motorozol? – kérdezte elkerekedett szemekkel.

-         - Igen, de nem tudom, mit kell ezen csodálkozni.

-         - Nem úgy tűnsz, mint aki motorozik. – nézett végig rajtam.

-         - Pedig így van, még ha nem is hiszed. – ráncoltam össze a szemöldökömet. Egyre kevésbé tetszett a stílusa. Teljesen lenéz, és gondolom magában röhög, azon, hogy tegnap hagytam, hogy megcsókoljon. Én hülye, meg totál beleestem. Ez az én formám.

-         - Hát akkor nem lehetsz valami profi, ha baleseted volt. – mosolyodott el és kezdtem azt hinni, hogy csak ki akar hozni a sodromból. De nem hagyhatom magam. A kezeimet ökölbe szorítottam, de nem igazán mutattam ki, hogy ez igen is rosszul esett.

-         - Ha ennyire tudni akarod, akkor zuhogott az eső és egy gyalogost kerültem ki, akin természetesen semmi fényvisszaverő cucc nem volt, így későn vettem észre és hirtelen kellett megelőznöm. – sziszegtem a fogaim közt, mire valami furcsát láttam megcsillanni a szemében.

-         - Valóban? – kérdezte meghökkenve és felállt. Nem tudtam mire vélni. – Akkor az teljesen más dolog. Na, de mindegy nekem mennem kéne vissza a pályára, úgy tűnik vége a játéknak. – avval elsietett. Kérdőn néztem utána, de nem nagyon érdekelt.

Tisztára olyan, mintha két személyisége lenne. A kedves srác, aki tegnap megcsókolt és az a lenéző bamba idióta, akivel most beszélgettem. Egyáltalán nem értem őt. Csak egy valamiben vagyok biztos vele kapcsolatban. Teljesen bele vagyok zúgva…