2013. augusztus 4., vasárnap

6.rész


Végül körülbelül egy óra alatt értem a pályára.

Miután letettem a telefont megpróbáltam a lehető leggyorsabb módját választani a város másik végére jutásnak. Így hát – és minthogy Ad nem volt itthon, ezért nem fenyegetett a veszély, hogy észrevesz – átosontam a bátyám szobájába, hátha ott találom a kulcsaimat. De csalódnom kellett. Bár tudhattam volna, hogy ahhoz túlságosan óvatos, hogy a szobájában hagyja. Tuti, hogy mindig magánál hordja, és ez dühített. Ráadásul elvesztegettem a keresgéléssel majd’ tíz percet. Így a motorozásról lemondhattam. Biciklire sem ülhettem a térdem miatt és jogsim sem volt autóra. Már nem mintha használhattam volna a kocsit, mert természetesen az is Adnél volt, de ez lényegtelen. Gyalog meg persze fél nap alatt se értem volna oda, így egyetlen lehetőségem maradt. Buszra kellett szállnom. Amilyen szerencsém van a buszmegálló vagy tízpercnyire volt a házunktól, és ahogy odafelé rohantam kezdtem elhinni, hogy a végén még az utolsót fogom lekésni. De nem így lett. Fél órával később futott be a pályához és szerencsére az a megálló rögtön a pályák előtt volt. Így csak meg kellett keresnem a többieket.

-         - Szia, Liz! Ugye még nem késtem le teljesen a meccset? – kérdeztem a térdemre támaszkodva, miközben sűrűn vettem levegőt.

-         - Kim! – nézett rám – Ugye nem futottál idáig?! – kérdezte és szemében mintha némi aggódást is felfedeztem volna, de biztos csak képzelődtem. Megráztam a fejem.

-        - Nem. Csak a buszmegállótól. – mosolyodtam el és körbenéztem. Nem láttam senkit a pályán. – Vége van a játéknak? – kérdeztem csalódottan.

-         - Nincs. Csak szóltam a fiúknak, hogy te is jössz, mire kitalálták, hogy várjunk meg a második félidővel, hogy minél többen lássák, hogy hogyan győzedelmeskednek a sportsulisok felett. – felnevetett. – Még arra is rá akartak venni, hogy hívjalak fel még egyszer, hogy hozz kamerát. – én is felnevettem.

-         - A mobiltelefon nem elég jó? – kérdeztem felvont szemöldökkel, mire csak megvonta a vállát. Majd megragadta a csuklómat és elkezdett húzni maga után.

-         - Na, gyere! Itt az ideje elkezdeni a második félidőt! – avval egyenesen a fiúkhoz rángatott. A focipályától nem messze ücsörögtek a füvön és dumáltak. Will törökülésben beszélgetett a mellette röhögcsélő Jeffel. Damian kezével a tarkója alatt heverészett és talán még el is bóbiskolt. Rajtuk kívül ott volt még minden fiú az osztályból, kivéve Simont, plusz még négy alsóbbéves, akit csak látásból ismerek, így tettek ki egy csapatot. A sportsulisok egy távolabbi asztalnál gubbasztottak várakozóan és úgy tűnt nem igazán vannak feldobva a játéktól.

-         -Srácok!-kiáltotta el magát Liz, mire mindenki ránk nézett.

-         -Kim! Na, végre! - jött oda hozzám Connor és megveregette a vállamat.-Már kezdtük azt hinni, hogy az életben nem érsz ide.-vigyorgott.

Connor Stern. Világosbarna haj, kék szem. Jeff legjobb haverja, szinte mindent együtt csinálnak és totál egyformák. Sosem volt az a legnépszerűbb srác a suliban fajta, de azért azt sem lehet mondani, hogy nem menő. Nélküle az élet nagyon uncsi lenne.

-         - Jah a sportsulisok már kezdtek megsavanyodni a saját keserű szájízükben a vereség miatt, pedig még porba se aláztuk őket rendesen. - nevetett Scott.

Scott Murtaugh.  Hosszabb barna haj, barna szem. Mindig  sapkát hord és fogszabályzója van, de ez senkit sem érdekel.Az osztályunk legidősebb tagja, ugyanis általánosban egyszer évet kellett ismételnie. Azonban nem sokkal érettebb a többi osztálytársunknál, sőt sokszor ő a leggyerekesebb köztünk. Mindig van egy poénja, vagy egy beszólása, ami hol jól, hol rosszul sül el. (azért általában jobban szokott).






Lassan mindenki feltápászkodott a földről. Will felrángatta a fűről Damiant és ők is odajöttek hozzánk. Talán csak hallucinálhattam, de mintha Dam egy pillanatra még rám is mosolygott volna.

- Bocsi srácok, hogy rám kellett várnotok, de a város másik végéről sokáig tartott ideérni, ráadásul még késett is a busz. - sütöttem le a szemem zavartan és jól esett, hogy megvártak a második félidővel.

- Buszoztál? - kérdezte Jacob, aki utoljára állt fel és lépett Will mellé. - A mocid még mindig le van robbanva?

Jacob Keller. Szegény mindig totálisan le van maradva és későn kapcsol. De ha valamire tényleg koncentrál, akkor vág az esze, mint a borotva. Általában csendesen ácsorog, mégis szerves tagja a társaságunknak, ugyanis ő készíti a legjobb és leggyorsabb terveket a tanárok ellen. Nem hátrány, mi?

A szemem sarkából láttam, hogy Liz szúrós szemmel néz rá, Will pedig alig észrevehetően megbökte a könyökével. Szinte elérzékenyültem. Nagyon jó érzés volt látni, hogy ilyen jó barátaim vannak és ennyire törődnek velem. De szemmel láthatóan Jake nem igazán vágta a helyzetet, és úgy tűnt Damian is elcsodálkozott a szavakra és a reakciókra.

- Nem, már nem az, csak hirtelen nem találtam meg a slusszkulcsomat. - füllentettem, és magamra erőltettem egy apró mosolyt. Habár, ha jobban belegondolok, annyira nem is lódítottam, mert tényleg nem találtam meg a kulcsot (xD). De szerencsére nem kérdezősködött tovább.

Hamarosan a sportsulisok is csatlakoztak hozzám, mit ne mondjak, nem túl kedves arckifejezéssel. Végignéztek rajtam és elismerően füttyögtek.

-         - Ezért a csajért érdemes volt várni! – kiáltotta el magát az egyik (gondolom a kapus, mert a kezében ott volt a kesztyű). Az arcomon éreztem, hogy végigfut a pír, úgyhogy lesütöttem a szemem.

-         - Na, de a másik sem piskóta.  – kiabált be egy másik, miközben tekintetét végigvezette Lizen. – Jön még más csaj is, mert akkor szívesen várunk még. – vigyorodott el. Láttam, hogy Will keze ökölbe szorul, és már nem kell sok hozzá, hogy elpattanjon nála a cérna. Akkor pedig kikészíti azokat a fiúkat.

-         - Mi lenne, ha lenne egy kis tétje a meccsnek? – lépett elő egy harmadik, és ahogy a többiek ránéztek, talán csapatkapitány lehetett.

-         - És mi lenne az? – lépett előre Damian is karba tett kézzel. Úgy tűnt nem tetszik neki a viselkedésük.

-         - A csajok. Ha megnyerjük a játékot, akkor visszük őket egy teljes napra, ha ti nyertek, akkor megtarthatjátok. – tárta szét a kezét gúnyos vigyorral, mintha ez az alku olyan természetes lenne.

-         - Felejtsd el! – kiabált oda Will és már rá ugrott volna, hogy jól ellássa a baját, de Damian megállította.

-         - Rendben. – válaszolt magabiztosan a fekete srác és egy félmosolyt láttam megcsillanni a szája sarkában. – Beleegyezünk. – nyújtotta a kezét, hogy kezet fogjon a sportsulisok kapitányával, de Will ellökte azt.

-        -  Megőrültél?! – csattant fel, de Damian, mintha nem is figyelt volna rá, megkötötte az egyezséget.

-         - Akkor hát kezdjük a játékot!

3 megjegyzés:

  1. Ííííí! Nagyon tetsziiiik! :))

    VálaszTörlés
  2. Hamar kovit kerek mert megvadulok! :D most volt az en blogomban is nem reg egy ilyen focipalyas+csajos balhe:))

    VálaszTörlés