-
- Damian
én döntöttem… - kérdőn nézett rám.
-
- Miről
döntöttél? – mosolygott, aztán lefagyott a mosolya. Teljesen elhűlt. – Ugye nem
akarsz szakítani?
-
- Mi?!
– csodálkoztam. – Dehogy! Mégis hogy juthat ilyesmi az eszedbe? – róttam meg,
aztán egy puszit nyomtan az arcára. – Persze, hogy nem akarok veled szakítani.
Teljesen másról van szó.
-
- Megnyugodtam.
– sóhajtott fel. – De akkor mégis miről.
-
- A
motorozásról. Damian… én úgy döntöttem… - nehezemre esett kimondani. – Én úgy
döntöttem, hogy soha többé nem akarok motorozni! – mondtam ki egy szuszra a
lehető leggyorsabban és rögtön könnyek futottak a szemembe. Az arcomat a
barátom mellkasába fúrtam. De előtte még láttam az értetlen arcát. Megsimította
a hátamat és pár percig vígasztalt aztán a vállamnál foga eltolt magától.
-
- Nem
értelek… - mondta a szemembe nézve, minta egy kis csalódást véltem volna
felfedezni a szemében. – De Kim a motorozás az álmod! Nem mondhatsz le róla! –
ráncolta össze a szemöldökét.
-
- Ezt
úgy mondod, mintha te jobban tudnád nálam! – néztem rá összeráncolt
szemöldökkel és karba tettem a kezem. – Neked nem mindegy, hogy hogyan döntök?
– csattantam fel. – Csak azért mondtam el, mert mióta félek a motorozástól
egyre csak rá akarsz venni, hogy üljek vissza a járművemre. Nem akartam, hogy
feleslegesen fáradozz.
-
- Én
nem fáradoztam feleslegesen.
-
- Dehogynem!
– felpattantam, arcomon könnyek csordogáltak végig. – Nem veszed észre, hogy
eddig nem történt semmi? Nem megy Damian, fogadd már el! Minden további
fáradozás felesleges! Én feladom… nem bírom tovább ezt a kétségek közötti
létet.
-
- De
Kim… - csendre intettem.
-
- Nehezen
hoztam meg ezt a döntést, egy hónapja csak ezen agyalok. Kérlek, fogadd el… -
aztán ránéztem. Tekintetében még mindig ott csillogott a csalódottság és a
hitetlenség. – Vagy tudod mit? Nem kell elfogadnod! Csak tudj róla! – avval
sarkon fordultam és elindultam kifelé a szobából.
-
- Kim…
És mi van azokkal az erőfeszítésekkel, amit Adam ellen tettél, mikor eltiltott?
– mondta halkan. Felé fordultam. Már ő is felállt. Karba tett kézzel nézett
utánam, tekintete komoly volt. – Mi van azzal, hogy téged nem érdekel, hogy mit
mond a bátyád, aki mellesleg nagyon aggódik érted MÉG most IS, te akkor is
motorozni fogsz?
-
- Damian…
- szólítottam meg. – Hagyd abba…
-
- NEM!
Foggal, körömmel harcoltál azért, hogy megkaphasd a bátyád engedélyét a
motorozásra és minden egyes pillanatot kihasználtál, hogy kijátszhasd a
szabályait. Szerinted neki nem volt nehéz a döntés, amikor megengedte, hogy
újból motorozz? Most pedig ismét ellentmondasz neki! Ez szerinted milyen dolog?
Mindenáron bántani akarod a bátyádat? Nem mondom, hogy haragudni fog, attól, ha
nem motorozol, de ha ezt már akkor eldöntöd, amikor felépültél a balesetből, nem
kellett volna olyan dolgoknak kitenni a testvéredet, aminek kitetted. Nem
kellett volna folyamatosan veszekednetek!
-
- Damian,
te most komolyan azt hiszed, hogy te vagy a legokosabb? Idejöttem, hogy
elmondjam… Neked mondtam el először, de te rögtön leharapod a fejem… Szép kis
barát vagy… - ráncoltam össze a szemöldökömet. Így később belegondolva fogalmam
sincs, hogy tudtam ilyesmit a fejéhez vágni, de akkor teljesen magamon kívül
voltam és szinte azt sem tudtam mit beszélek.
-
- Lehet,
hogy te így gondolod… Tőlem azt gondolsz, amit akarsz… De szerintem újra át
kellene gondolnod az egészet. – nézett rám és úgy tűnt befejezte.
Nekem
azonban nem volt több mondanivalóm. Sarkon fordultam és kimentem a szobából.
Sietve mentem ki a lakásból, az ajtó előtt gyorsan belebújtam a cipőmbe (aminek
az lett az eredménye, hogy megbicsaklott a bokám és avval együtt a térdem is,
de nem zavartattam magam) aztán futottam tovább. Egyenesen hazáig. A szemeimbe
könnyek gyűltek. Sírva futottam (amennyire csak bírtam, magas sarkúban és sajgó
térddel) hazáig és mikor odaértem egyenest felmentem a szobámba és levetettem
magamat az ágyamra. Adam szerencsére még nem volt otthon, így nem kellett
magyarázkodnom az állapotom felől.
De miért akadt ki ennyire Damian? Azt
hittem meg fog érteni… Legalább ő megérthetne… Mondjuk abban is van igazság,
amit ő mondott. Az amit csináltam teljesen felesleges volt, de mit tehettem
volna? Amikor Adam eltiltott a motorozástól, akkor még nem is tudtam, hogy
félek…
Egyre csak
pörgött az agyam. Ezen és hasonló dolgokon gondolkodtam, miközben lassan álomba
sírtam magam…
*Liz
szemszöge*
Épp Willnél
voltam és hülyültünk, amikor megcsörrent a telefonom. Damian neve villogott a
kijelzőn. Kérdőn néztem Willre, aki megvonta a vállát. Ő is tudta azt, ami én.
Az utóbbi időben, ha Damian felhívta valamelyikünket, akkor Kimről volt szó és
eddig egyszer sem kaptuk azt, hogy SIKERÜLT!
bármennyire is vágytunk rá. Felvettem a telefont.
-
- Szia.
– köszöntem. – Várj, itt van Will is, kihangosítalak. – mondtam és letettem a
földre a készüléket, hogy Will is hallhassa, amit Damian mond.
-
- Sziasztok.
– köszönt elgyötört hangon. – Az előbb itt járt Kim… - kezdet bele. Egyre
inkább kezdtek úrrá lenni rajtam a rossz érzések.
-
- És?
– sürgettem.
-
- Azt
mondta döntött. Nem akar soha többé motorozni.
-
- MI?!
– értetlenül bámultam először a telefonomra, majd Willre. Az ő szemében sem
látszott, hogy jobban értené a helyzetet. – Ugye csak viccelsz?
-
- Nem…
- válaszolt halkan. – És amikor megkérdeztem, hogy miért teljesen kiakadt.
-
- Kim
nem vagy normális! – kiáltottam a levegőbe, mintha a barátnőm szemére tudnám
vetni és összeráncoltam a szemöldökömet. Will is bólintott.
-
- És
most mit csinálunk? – kérdezte a barátom. – Ha ez így marad és kim rádöbben a
döntése súlyára teljesen össze fog roppanni alatta. Nem fogja kibírni. Hogy
vegyük rá a döntése megváltoztatására?
-
- Nekem
van egy tervem… habár elég eszelős. – mondta Damian, mire a tekintetemet a
telómra kaptam, mintha őt nézném.
-
- Akkor
mondd már! – kértem, mire beavatott bennünket a tervébe. El bírtam képzelni, hogy
az arcom mennyiszer változtathatott színt ez idő alatt. Tényleg eszelős egy
tervet talált ki és ahogy Willt elnéztem ő is így gondolta.
-
- Meg
vagy húzatva? – fakadt ki a barátom, de én is nagyjából ezt gondoltam.
-
- Lehet…
- sóhajtott fel Damian. – De ha ez nem jön be, akkor semmi sem… vagy pedig
kiderül, hogy nem szeret engem, de az számomra mindennél rosszabb lenne.
-
- Kim
teljesen ki fog akadni…
-
- Az
a célom… - mondta halkan. – És talán most előnyünkre is lehet, hogy veszekedve
váltunk el…
-
- Akkor
is egy idióta vagy! És mi van, ha nem fog neked megbocsájtani utána… ez egy
nagyon rossz vicc, Damian.
-
- Ha
visszaül a motorra, akkor az talán megér ennyit… De kell hozzá a segítségetek.
Benne vagytok? – elgondolkoztam, aztán felsóhajtottam. Tanácstalanul néztem
Willre, aki alig láthatóan bólintott.
-
- Rendben…
benne vagyunk…
Neeeee. Mi a francot akar Damian???? :O uuu. Kim meg nyugodjon le. XD
VálaszTörlésAnnyira sajnálom,hogy vége lesz. De kövit akarok!!! Tudni akarom mi lesz!! Jo lett am. XD <3 :*
juj nagyon szeretem a blogodat írd a kövit
VálaszTörlés