2013. szeptember 23., hétfő

22.rész

Háát mondtam, hogy mostmár sűrűn fogják egymást követni a részek :D úgyhogy hoztam is a következőt. Igazság szerint csak holnap akartam feltölteni, hogy ezt a fennmaradó pár részt elhúzzam, de már én sem bírtam. Annyira kíváncsi vagyok a véleményetekre <3 Lécci komiban írjatok^^ Jó szórakozást!^^



-         - Damian én döntöttem… - kérdőn nézett rám.
-         - Miről döntöttél? – mosolygott, aztán lefagyott a mosolya. Teljesen elhűlt. – Ugye nem akarsz szakítani?
-         - Mi?! – csodálkoztam. – Dehogy! Mégis hogy juthat ilyesmi az eszedbe? – róttam meg, aztán egy puszit nyomtan az arcára. – Persze, hogy nem akarok veled szakítani. Teljesen másról van szó.
-         - Megnyugodtam. – sóhajtott fel. – De akkor mégis miről.
-         - A motorozásról. Damian… én úgy döntöttem… - nehezemre esett kimondani. – Én úgy döntöttem, hogy soha többé nem akarok motorozni! – mondtam ki egy szuszra a lehető leggyorsabban és rögtön könnyek futottak a szemembe. Az arcomat a barátom mellkasába fúrtam. De előtte még láttam az értetlen arcát. Megsimította a hátamat és pár percig vígasztalt aztán a vállamnál foga eltolt magától.
-         - Nem értelek… - mondta a szemembe nézve, minta egy kis csalódást véltem volna felfedezni a szemében. – De Kim a motorozás az álmod! Nem mondhatsz le róla! – ráncolta össze a szemöldökét.
-         - Ezt úgy mondod, mintha te jobban tudnád nálam! – néztem rá összeráncolt szemöldökkel és karba tettem a kezem. – Neked nem mindegy, hogy hogyan döntök? – csattantam fel. – Csak azért mondtam el, mert mióta félek a motorozástól egyre csak rá akarsz venni, hogy üljek vissza a járművemre. Nem akartam, hogy feleslegesen fáradozz.
-         - Én nem fáradoztam feleslegesen.
-         - Dehogynem! – felpattantam, arcomon könnyek csordogáltak végig. – Nem veszed észre, hogy eddig nem történt semmi? Nem megy Damian, fogadd már el! Minden további fáradozás felesleges! Én feladom… nem bírom tovább ezt a kétségek közötti létet.
-         - De Kim… - csendre intettem.
-         - Nehezen hoztam meg ezt a döntést, egy hónapja csak ezen agyalok. Kérlek, fogadd el… - aztán ránéztem. Tekintetében még mindig ott csillogott a csalódottság és a hitetlenség. – Vagy tudod mit? Nem kell elfogadnod! Csak tudj róla! – avval sarkon fordultam és elindultam kifelé a szobából.
-         - Kim… És mi van azokkal az erőfeszítésekkel, amit Adam ellen tettél, mikor eltiltott? – mondta halkan. Felé fordultam. Már ő is felállt. Karba tett kézzel nézett utánam, tekintete komoly volt. – Mi van azzal, hogy téged nem érdekel, hogy mit mond a bátyád, aki mellesleg nagyon aggódik érted MÉG most IS, te akkor is motorozni fogsz?
-         - Damian… - szólítottam meg. – Hagyd abba…
-         - NEM! Foggal, körömmel harcoltál azért, hogy megkaphasd a bátyád engedélyét a motorozásra és minden egyes pillanatot kihasználtál, hogy kijátszhasd a szabályait. Szerinted neki nem volt nehéz a döntés, amikor megengedte, hogy újból motorozz? Most pedig ismét ellentmondasz neki! Ez szerinted milyen dolog? Mindenáron bántani akarod a bátyádat? Nem mondom, hogy haragudni fog, attól, ha nem motorozol, de ha ezt már akkor eldöntöd, amikor felépültél a balesetből, nem kellett volna olyan dolgoknak kitenni a testvéredet, aminek kitetted. Nem kellett volna folyamatosan veszekednetek!
-         - Damian, te most komolyan azt hiszed, hogy te vagy a legokosabb? Idejöttem, hogy elmondjam… Neked mondtam el először, de te rögtön leharapod a fejem… Szép kis barát vagy… - ráncoltam össze a szemöldökömet. Így később belegondolva fogalmam sincs, hogy tudtam ilyesmit a fejéhez vágni, de akkor teljesen magamon kívül voltam és szinte azt sem tudtam mit beszélek.
-         - Lehet, hogy te így gondolod… Tőlem azt gondolsz, amit akarsz… De szerintem újra át kellene gondolnod az egészet. – nézett rám és úgy tűnt befejezte.
Nekem azonban nem volt több mondanivalóm. Sarkon fordultam és kimentem a szobából. Sietve mentem ki a lakásból, az ajtó előtt gyorsan belebújtam a cipőmbe (aminek az lett az eredménye, hogy megbicsaklott a bokám és avval együtt a térdem is, de nem zavartattam magam) aztán futottam tovább. Egyenesen hazáig. A szemeimbe könnyek gyűltek. Sírva futottam (amennyire csak bírtam, magas sarkúban és sajgó térddel) hazáig és mikor odaértem egyenest felmentem a szobámba és levetettem magamat az ágyamra. Adam szerencsére még nem volt otthon, így nem kellett magyarázkodnom az állapotom felől.
De miért akadt ki ennyire Damian? Azt hittem meg fog érteni… Legalább ő megérthetne… Mondjuk abban is van igazság, amit ő mondott. Az amit csináltam teljesen felesleges volt, de mit tehettem volna? Amikor Adam eltiltott a motorozástól, akkor még nem is tudtam, hogy félek…
Egyre csak pörgött az agyam. Ezen és hasonló dolgokon gondolkodtam, miközben lassan álomba sírtam magam…
*Liz szemszöge*
Épp Willnél voltam és hülyültünk, amikor megcsörrent a telefonom. Damian neve villogott a kijelzőn. Kérdőn néztem Willre, aki megvonta a vállát. Ő is tudta azt, ami én. Az utóbbi időben, ha Damian felhívta valamelyikünket, akkor Kimről volt szó és eddig egyszer sem kaptuk azt, hogy SIKERÜLT! bármennyire is vágytunk rá. Felvettem a telefont.
-         - Szia. – köszöntem. – Várj, itt van Will is, kihangosítalak. – mondtam és letettem a földre a készüléket, hogy Will is hallhassa, amit Damian mond.
-         - Sziasztok. – köszönt elgyötört hangon. – Az előbb itt járt Kim… - kezdet bele. Egyre inkább kezdtek úrrá lenni rajtam a rossz érzések.
-         - És? – sürgettem.
-         - Azt mondta döntött. Nem akar soha többé motorozni.
-         - MI?! – értetlenül bámultam először a telefonomra, majd Willre. Az ő szemében sem látszott, hogy jobban értené a helyzetet. – Ugye csak viccelsz?
-         - Nem… - válaszolt halkan. – És amikor megkérdeztem, hogy miért teljesen kiakadt.
-         - Kim nem vagy normális! – kiáltottam a levegőbe, mintha a barátnőm szemére tudnám vetni és összeráncoltam a szemöldökömet. Will is bólintott.
-         - És most mit csinálunk? – kérdezte a barátom. – Ha ez így marad és kim rádöbben a döntése súlyára teljesen össze fog roppanni alatta. Nem fogja kibírni. Hogy vegyük rá a döntése megváltoztatására?
-         - Nekem van egy tervem… habár elég eszelős. – mondta Damian, mire a tekintetemet a telómra kaptam, mintha őt nézném.
-         - Akkor mondd már! – kértem, mire beavatott bennünket a tervébe. El bírtam képzelni, hogy az arcom mennyiszer változtathatott színt ez idő alatt. Tényleg eszelős egy tervet talált ki és ahogy Willt elnéztem ő is így gondolta. 

-         - Meg vagy húzatva? – fakadt ki a barátom, de én is nagyjából ezt gondoltam.
-         - Lehet… - sóhajtott fel Damian. – De ha ez nem jön be, akkor semmi sem… vagy pedig kiderül, hogy nem szeret engem, de az számomra mindennél rosszabb lenne.
-         - Kim teljesen ki fog akadni…
-         - Az a célom… - mondta halkan. – És talán most előnyünkre is lehet, hogy veszekedve váltunk el…
-         - Akkor is egy idióta vagy! És mi van, ha nem fog neked megbocsájtani utána… ez egy nagyon rossz vicc, Damian.
-         - Ha visszaül a motorra, akkor az talán megér ennyit… De kell hozzá a segítségetek. Benne vagytok? – elgondolkoztam, aztán felsóhajtottam. Tanácstalanul néztem Willre, aki alig láthatóan bólintott.
-         - Rendben… benne vagyunk…

2 megjegyzés:

  1. Neeeee. Mi a francot akar Damian???? :O uuu. Kim meg nyugodjon le. XD
    Annyira sajnálom,hogy vége lesz. De kövit akarok!!! Tudni akarom mi lesz!! Jo lett am. XD <3 :*

    VálaszTörlés
  2. juj nagyon szeretem a blogodat írd a kövit

    VálaszTörlés